Vállalkozói ügysegéd

Megújult a Vállalkozói Ügysegéd és a publikus vállalkozói lekérdezőfelület

2026-ban is számos megújult – és az év során folyamatosan bővülő – szolgáltatással találkozhatunk a NAV oldalain. Az alábbiakban ismertetett változások elsősorban a vállalkozókat, a könyvelőiket, valamint a vállalkozók üzletfeleit érintik, azonban ez kiemelkedő nagyságú ügyfélkört jelent, hiszen nemcsak az egyéni vállalkozók száma jelentős, hanem a szolgáltatásaikat igénybe vevő megrendelőké is. A NAV 2020-ban vette át az egyéni vállalkozók nyilvántartásának vezetését, valamint az ehhez kapcsolódó, az ügyfelek számára biztosított informatikai szolgáltatások fejlesztését. Ez az említett nyilvántartás pedig még a NAV által vezetett nyilvántartások között is kiemelt jelentőségű: az egyéni vállalkozói kör mintegy 600 ezer főt számlál, és havonta átlagosan hatezer egyéni vállalkozó kezdi vagy fejezi be – akár ideiglenesen – a tevékenységét, így az adatváltozásokkal együtt mintegy havi 15 ezer bejelentést kell fogadnia és rögzítenie a bejelentőfelületnek és az adatbázisnak. Mindhárom, az egyéni vállalkozók nyilvántartásához kötődő, a NAV által biztosított szolgáltatást érinti a változás és a bővítés – egységes arculatot kapnak és 2026 folyamán egyre több új szolgáltatást biztosítanak felhasználóik számára.

Az elsőként említhető, megújult ügyintézési felület a NAV oldaláról külön csempéről azonnal elérhető Vállalkozói Ügysegéd, amelyen az egyéni vállalkozók és immár képviselőik is bejelenthetik a vállalkozói tevékenység elkezdését, a vállalkozói adatokkal kapcsolatos adatváltozásokat, a vállalkozás szüneteltetését, szünetelést követő folytatását, valamint a vállalkozás megszüntetését. A vállalkozók 2026. február 19-étől a NAV Ügyfélportálján (ÜPO) elérhető újÜgysegédet használhatják a vállalkozói bejelentkezésre és az adatváltozások közlésére. Az Ügysegéddel – ahogy eddig – hatósági bizonyítványt is kérhet a vállalkozó az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő adatairól.

A második az egyéni vállalkozók nyilvános adatainak lekérdezőfelülete. A törvény előírása alapján a NAV mindenki által könnyen elérhető és kezelhető publikus felületet biztosít a vállalkozók lényeges adatainak ellenőrzésére és megismerésére. Jelenleg az adatok az adószámmal és a vállalkozó nyilvántartási számával kérdezhetők le. Ez a felület is megújult: a NAV más, hasonló célú képernyőihez igazodó felületet kapott az új esztendőre. A lekérdezőfelület címe, elérése azonban nem változott, ezért a megújulás nem okozott nehézséget azon ügyfelek számára sem, akik eddig is rendszeresen látogatták az oldalt. Az év folyamán azonban jelentős bővülés várható, az adatokat a vállalkozó nevével és székhelycímével is le lehet majd kérdezni. Ez természetesen több találatot eredményezhet, a felhasználó pedig szabadon válogathat a találatok között, és egy kereséssel akár több vállalkozó adatait is megismerheti. Több eszköz áll majd az érdeklődő rendelkezésére, hogy egy adott vállalkozó alapvető és nyilvános adatairól tájékozódjon, akkor is, ha csak a nevét vagy a címét ismeri.

A harmadik pedig az egyéni vállalkozó által a saját adatairól igényelhető hatósági bizonyítványhoz kapcsolódó szolgáltatás. Az élő vagy megszűnt egyéni vállalkozó igazolást kérhet az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő adatairól, vagy arról, hogy nem szerepel ebben a nyilvántartásban. Az igénylés során nyilatkoznia kell arról, hogy pontosan mely adatok igazolását kéri, és arról is, hogy miért – például hitelbírálathoz, pályázathoz – szükséges számára az okirat kiállítása. Az igazolást jelenleg nyolc nap alatt állítja ki a NAV papíron vagy elektronikus formában. Az informatikai fejlesztések hamarosan lehetővé teszik a hatósági bizonyítvány automatikus kiadását. Azokban az esetekben, amikor a vállalkozó a leggyakoribb adatok igazolását kéri, az iratot azonnal előállítja majd a program, a kérelmező nyomban letöltheti a felületről. Természetesen a vállalkozó kérheti majd, hogy az elektronikusan hitelesített iratot a NAV papíralapú verzióban is küldje el neki. A hatósági bizonyítvány kiállítása továbbra is ingyenes marad.

Az alábbiakban az új Vállalkozói Ügysegéd használatának legfontosabb információit veszem sorra részletesen. Ez jó alkalom arra, hogy az egyéni vállalkozók által tett bejelentések jellemző hibalehetőségeire is felhívjam a figyelmet. Az újdonságok bemutatásával együtt kiemelek néhány lényeges kitöltési szabályt is, amely a tapasztalatok alapján nehézséget okoz, számos hibás vagy téves bejelentést eredményez.

A vállalkozás elkezdése bejelenthető személyesen, a NAV ügyfélszolgálatain, az adatváltozások pedig telefonon, a NAV Infóvonalán is. De ezekre a bejelentésekre is elsősorban az Ügysegédet javasoljuk, mert a program előtölti a személyes adatokat éppúgy, mint adatváltozás közlése esetén a korábban bejelentett adatokat. Az Ügysegéd felülete, kitöltési logikája már jól ismert a vállalkozók és a könyvelők számára a korábbi felület alapján, ahogyan az ÜPO is. Ezen két szolgáltatás megszokott funkcióit egyesíti az új Ügysegéd. Az ÜPO-ra pedig, amelynek képernyői egyébként okostelefonra is optimalizáltak, egy gombnyomással átnavigálhat a felhasználó a NAV-Mobilról is.

Az Ügysegéd választható ügykörei, a bejelenthető adatok és nyilatkozatok nem változtak, hiszen ezek körét törvényi előírások határozzák meg. Nem teljesen új felülettel találkozik a felhasználó, nem olyannal, amelynek megszokása és kiismerése jelentős időt igényelne. Az eddigi kitöltési logika felforgatása nem is lett volna szerencsés a felhasználók és a bejelentések nagy száma miatt, ráadásul – a NAV-hoz tett más kérelmekhez, bejelentésekhez hasonlóan – ezek a bejelentések, nyilatkozatok sem vonhatók vissza a vállalkozók részéről az elfogadást követően, és egyúttal jelentősen befolyásolják például az adókötelezettségeiket is. A megújulás ebben az esetben sem eredményezhette, hogy a felhasználó esetleg téves bejelentést tesz a hosszú évek alatt megszokott szolgáltatás azonnali, teljes átformálása miatt. A felület korszerűsítése, fejlesztése, komfortosítása azonban folyamatos, a felhasználók egyre több támogatással találkozhatnak a bejelentőfelület használata során. A bejelentés teljes folyamatát azonnali visszajelzések kísérik, a felhasználót számos, személyre és az adott ügyre szabott tájékoztatás, figyelmeztetés és hibaüzenet segíti a hibátlan és teljes körű, szándékának megfelelő tartalmú, sikeres bejelentés érdekében.

Az új Vállalkozói Ügysegéd fontos új szolgáltatása, hogy a vállalkozó helyett a meghatalmazottja is teljesítheti a bejelentést. Az állandó képviselet bejelentésére szolgáló UJEGYKE adatlapon választható speciális ügycsoport – Egyéni vállalkozói nyilvántartással kapcsolatos ügyek – jelölésével a képviselő jogosult az egyéni vállalkozó nyilvántartásával kapcsolatos ügyekben eljárni. Lényeges, hogy ezen nyilatkozat jelölésével továbbra sem jogosult az adóügyek intézésére, mivel az utóbbiakat továbbra is az Adóügyek (kivéve egyes jövedéki ügyek) ügycsoport, vagy a részletező lapon szereplő egyes adóügyek jelölését és a bejelentés elfogadását követően intézheti. A NAV azonban külön nyilatkozat nélkül érvényesnek tekinti az eddig rögzített, kifejezetten az Egyéni vállalkozói nyilvántartással kapcsolatos ügyekre vonatkozó bejelentéseket a Vállalkozói Ügysegéddel lehetővé tett bejelentésekre is.

A vállalkozói tevékenység bejelentése az Ügysegéddel

A tevékenység bejelentése során először meg kell adni a székhelycímet, az esetleges telephelyadatokat, a főtevékenységet és a vállalkozó esetleges egyéb tevékenységeit is. Nyilatkozni kell az áfafizetés módjáról vagy az áfamentességről, be kell jelenteni a leendő vállalkozó döntésétől függően a kata vagy az átalányadó választását. A munkavégzés jellegéről szóló nyilatkozat sem maradhat el, mert lényeges adatnak számít, hogy a vállalkozó a tevékenységét főfoglalkozásként vagy egyéb jogviszony mellett végzi. Igen fontos a bejelentkezés, majd a tevékenységi kör módosítása során is, hogy a vállalkozónak – vagy az általa az adott tevékenység folytatásában személyesen közreműködő, határozatlan időtartamra foglalkoztatott személynek – meg kell felelnie a bejelentett tevékenységek képesítési követelményeinek, és amennyiben a tevékenység engedély- vagy bejelentésköteles, akkor azzal rendelkeznie, illetve azt teljesítenie kell. Az Ügysegédről egy kattintással elérhető a Kamarai Vállalkozói Információs Rendszer (KAVIR), amelyet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara üzemeltet. A KAVIR-ban a tevékenységekhez kapcsolódó előírásokról tájékozódhat a vállalkozó.

Amennyiben a felhasználó még nem folytat egyéni vállalkozást, az Ügysegédre belépve néhány kötelező adat és választható nyilatkozat közlésével bejelentheti egyéni vállalkozói tevékenységének elkezdését. A folyamat tehát egyszerűnek tűnik, de – ahogy már említettem – érdemes tisztában lenni néhány alapvető követelménnyel, lehetőséggel.

A vállalkozó az első képernyőn saját személyi adatait látja, ezek itt nem módosíthatók, de az esetleges adateltérést jelezni kell a NAV-nak. A bejelentkezés első lényeges lépése a fentiekben is említett székhelycím bejelentése. A vállalkozás székhelye a vállalkozás irodája. A vállalkozás címe, legfontosabb elérhetősége az a hely, ahol a vállalkozás üzleti és hivatalos iratainak átvétele, érkeztetése, őrzése, rendelkezésre tartása történik. Az elektronikus kapcsolattartás korában csökken a székhely jelentősége, de ennek a kiemelt címnek a megléte és bejelentése továbbra is kötelező. A vállalkozó székhelye kizárólag olyan ingatlan lehet, amely a tulajdonát képezi, vagy amelynek használatára egyébként jogosult.

Székhely nélkül nem működhet vállalkozás, de előfordulhat, hogy a székhelytől eltérő címen is folytat állandó jelleggel tevékenységet, tehát telephelyekkel vagy fióktelepekkel is rendelkezik. A telephely a tevékenység gyakorlásának helye, amely a vállalkozás székhelyétől eltérő helyen, de azonos településen található. A vállalkozás fióktelepe pedig olyan telephely, amely más településen van, mint a székhely. Ebben az esetben a telephelyek, fióktelepek címét is be kell jelenteni, többek között azért, mert a telephelyeken folytatott tevékenységhez adókötelezettség is kötődhet. A vállalkozó telephelyének, fióktelepének a székhelyhez hasonlóan a vállalkozó tulajdonában kell állnia, vagy jogosultsággal kell rendelkeznie annak használatára.

Az Ügysegéd következő képernyője szintén igen fontos adatok bejelentésére, a vállalkozó tevékenységeinek közlésére szolgál. Ahogy már szóba került, ha a tevékenység képesítéshez, hatósági engedélyhez, bejelentéshez kötött, csak ennek birtokában végezhető. Képesítéshez kötött tevékenységet akkor is folytathat, ha a vállalkozó saját maga nem rendelkezik a megfelelő végzettséggel, de határozatlan időtartamra képesítéssel rendelkező személyt foglalkoztat. Kizárólag olyan tevékenységet jelenthet be, melynek jogszabályi feltételeit a bejelentést megelőzően már teljesítette. Ha az előírt kötelezettségeinek nem tett eleget, tevékenységét nem jelentheti be, vagy ha ezen előfeltétel később megszűnik, a tevékenységének megszüntetését haladéktalanul be kell jelentenie. A feltételekről, ahogy említettem, a KAVIR és a KSH oldalán tájékozódhat a vállalkozó és minden érdeklődő. Ezek az oldalak az Ügysegéd felületéről közvetlenül elérhetők.

Felhívom a figyelmet, hogy a kormányhivatalok járási (fővárosi kerületi) hivatalai éves ellenőrzési terv alapján, továbbá eseti ellenőrzések keretében vizsgálják, hogy az egyéni vállalkozó működése és az általa bejelentett adatok megfelelnek-e a jogszabályi rendelkezéseknek. Megvizsgálják, hogy a vállalkozó esetében nem valósulnak-e meg a törvényi kizáró feltételek, ellenőrzik a vállalkozó tevékenységi köreit, a szükséges engedélyek megszerzését, a bejelentések megtételét, a képesítési előírások meglétét, a székhely valódiságát és a székhelyhasználat jogcímét. Ha a vállalkozó jogsértően működik, a tevékenységét ellenőrző hatóság megtiltja egyes tevékenységeinek vagy teljes tevékenységének gyakorlását, és ez utóbbi esetben a vállalkozás törléséhez vezet.

A vállalkozói bejelentkezés során az adózási adatokat is az Ügysegéden kell közölni, ez a vállalkozói egyablakos rendszer lényege. Erre szolgál a következő képernyő. Itt nyilatkozik a leendő vállalkozó az áfafizetési kötelezettség megállapításának módjáról vagy az áfamentességről, továbbá arról, hogy igényel-e közösségi adószámot a Közösségen belül folytatott kereskedelméhez. Ekkor nyilatkozhat a kataalanyiság vagy az egyéni vállalkozói átalányadó választásáról is. Az adózási nyilatkozatoknak a vállalkozó szándéka szerinti közlését rövid súgók, tájékoztatók és hibavizsgálatok is segítik, azonban a megfontolt döntéshez kiemelten javasoljuk a kapcsolódó információs füzetek előzetes áttekintését, amelyek egyébként az Ügysegéd ezen képernyőjéről is közvetlenül elérhetők.

Kötelező a munkavégzés jellegének bejelentése, annak közlése, hogy tevékenységét főfoglalkozásként vagy más jogviszony mellett folytatja-e a vállalkozó. A NAV ezen adatot is figyelembe veszi a biztosítotti bejelentés elkészítése során, amelyet 2026 januárjától a NAV elvégez a vállalkozó helyett. Igen fontos, hogy ezen adat esetleges változását később se felejtse el bejelenteni a vállalkozó, de erre már nem az Ügysegédet, hanem az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás Egyéni vállalkozó bejelentése szolgáltatását kell használnia.

Az utolsó kitöltendő képernyő a vállalkozói bejelentés kötelező nyilatkozatainak közlésére szolgál. Ezen nyilatkozatok elfogadása feltétlenül szükséges az egyéni vállalkozói tevékenység bejelentéséhez. Az első nyilatkozat az egyéni vállalkozói tevékenység folytatását kizáró okok fennállásával kapcsolatos. A kizáró okokra vonatkozó nyilatkozatot csak akkor fogadhatja el jogszerűen a vállalkozó, ha ezek egyike sem áll fenn esetében. A következő két nyilatkozat a vállalkozó által választott főtevékenységre és egyéb tevékenységi körökre vonatkozik. A bejelentőnek meg kell erősítenie, hogy megismerte tevékenységei gyakorlásának feltételeit, így különösen azok esetleges bejelentéshez, illetve engedélyhez kötöttségét, és tisztában van vele, hogy ha a választott főtevékenység és az egyéb tevékenységi körök gyakorlása engedélyhez vagy bejelentéshez kötött, akkor ezen tevékenységeket kizárólag az engedélyek birtokában, illetve a bejelentések megtételét követően végezheti. A vállalkozónak meg kell erősítenie azt is, hogy ismert előtte, hogy az általa megadott székhely, telephely, fióktelep csak olyan ingatlan lehet, amely a tulajdonát képezi, vagy amelynek használatára jogosult.

Legvégül a gazdasági kamaráknak szóló értesítést kell engedélyeznie a vállalkozónak, nevezetesen azt, hogy a NAV tájékoztassa az egyéni vállalkozók nyilvántartásába bejelentett adatokról a székhelye szerint illetékes gazdasági kamarát. A vállalkozó nyilatkozatával tudomásul veszi a kamarai regisztrációs kötelezettséget is, ugyanis regisztrálnia kell a gazdasági kamaránál. Ha agrárgazdasági tevékenység nem szerepel a tevékenységek között, akkor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara székhely szerinti szervénél, ha a vállalkozó kizárólag agrárgazdasági tevékenységet folytat, akkor a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál kell regisztrálnia. Amennyiben mindkét típusú tevékenységet folytat, úgy ezt mindkét kamaránál el kell végeznie. A jövőbeni adatváltozások szempontjából fontos, hogy a kamarának a regisztráció során bejelentett többletadatok későbbi változását is a kamarai űrlapon kell bejelentenie. Az Ügysegéd a kamarai regisztrációt nem végzi el, de a kamarák regisztrációs oldalai egy kattintással elérhetők erről a felületről is.

Ezzel a felhasználó be is fejezte a vállalkozói bejelentkezés űrlapjának kitöltését. A bejelentéshez már csak a Bejelentés megtételegombot kell megnyomnia. Érdemes tüzetesen megvizsgálni ezen az utolsó képernyőn, hogy a tervezett bejelentés a helyes adatokat tartalmazza-e, ugyanis a bejelentést a bejelentés megtételét követően módosítani, vagy tévedésre hivatkozva meg nem történtté tenni nem lehet.

Az egyéni vállalkozói tevékenység elkezdésének bejelentését követően a felhasználó folyamatosan figyelemmel kísérheti a bejelentés állapotát. A NAV a vállalkozói regisztráció során azonnal kiadja az adószámot, és nyilvántartásba veszi a vállalkozót, néhány perc alatt rögzíti az adatváltozást vagy a vállalkozó megszűnését, majd a sikeres bejelentésről visszajelzést ad. Érdemes tudni, hogy a vállalkozó a tevékenysége szüneteltetésének kezdőnapját vagy a vállalkozói tevékenysége megszüntetésének időpontját akár már a bejelentkezés napján is előre bejelentheti az Ügysegéden. Szintén fontos információ az Ügysegédet használó, leendő vállalkozók számára, hogy nem kell külön bejelentkezniük a települési önkormányzathoz az iparűzési adó fizetéséhez, mert a székhely, telephely szerinti önkormányzati adóhatóság a NAV-tól értesül a vállalkozás adatairól.

Az adatváltozások bejelentése

Az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő vállalkozói adatok változását 15 napon belül kell bejelentenie a vállalkozónak. A változásbejelentés során az Ügysegéd felületén a már említett lépéseken kell végighaladnia, fontos kivétel azonban az adózási adatok változásának esete. Az adózási adatok, az áfanyilatkozatok vagy a munkavégzés jellegének változását továbbra sem az Ügysegéden, hanem az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban, az Egyéni vállalkozó bejelentése menüpontban, vagy – bár elsősorban az ONYA használatát javasoljuk – az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) T101E jelű űrlapján kell közölni.

Az adatváltozások bejelentését a fentiekben említett eszközökkel segíti az Ügysegéd, és a nyilvántartásban már szereplő adatokat is előtölti. Lényeges, hogy – összhangban a törvényi korláttal – a vállalkozás esetleges szüneteltetésének időtartama alatt kizárólag a székhely változása jelenthető be. Az adatváltozások bejelentése során is fokozott körültekintéssel kell eljárnia a vállalkozónak, mert a bejelentések nem vonhatók vissza.

A tevékenység szüneteltetésének és szünetelést követő folytatásának bejelentése

Az egyéni vállalkozók számára speciális lehetőség a tevékenység szüneteltetése. A vállalkozó néhány kattintással bejelentheti tevékenysége szüneteltetését az Ügysegéddel, akár előre mutató időponttal is. Ha pedig tevékenységét legalább egy hónapja szünetelteti, egyszerűen bejelentheti annak folytatását. A vállalkozó minimum 1 hónapos, legfeljebb 3 éves időtartamra szüneteltetheti a tevékenységét.

A szünetelés legkorábban a bejelentést követő naptól indulhat, de a szünetelés kezdete lehet későbbi is. A bejelentett kezdőnap utólag nem módosítható. Újabb kezdőnap bejelenthető, de ez az újabb kezdet sem változtatható meg utólag. Ha a vállalkozó a szünetelés kezdetétől számított 3 éven belül nem jelenti be a tevékenysége folytatását, és nem szünteti meg a tevékenységét, akkor a NAV a 3 év elteltét követő nappal törli a vállalkozást az egyéni vállalkozók nyilvántartásából.

A szünetelés bejelentése után, annak tartama alatt az egyéni vállalkozó nem végezhet egyéni vállalkozói tevékenységet, nem szerezhet a vállalkozáshoz kötődő új jogosultságot, és nem vállalhat új kötelezettséget sem. A tevékenység szüneteltetést követő folytatásának kezdőnapja a bejelentést követő nap. Ha például az egyéni vállalkozó április 1-jétől folytatni kívánja a tevékenységét, akkor azt március 31-én kell bejelentenie.

A tevékenység nem kezdhető újra a szünetelés kezdetét követő egy hónapon belül, mert a szünetelés minimális időtartama 1 hónap. Ez az egy hónapos időtartam a kezdőnapjának megfelelő számú napon ér véget, ennek hiányában pedig a hónap utolsó napján. Így az egyéni vállalkozó a június 15-étől szüneteltetett egyéni vállalkozói tevékenységének folytatását legkorábban július 15-én jelentheti be, és a tevékenység ebben az esetben július 16-ától folytatható.

Az Ügysegéden jelenthető be a tevékenység továbbfolytatása is a szünetelés időtartama alatt. Ez a nap azonban nem lehet előre mutató, a folytatás kezdőnapjaként kizárólag a bejelentést követő nap határozható meg. A tevékenység tehát a szüneteltetést követően kizárólag a tevékenység folytatásának bejelentése utáni naptól folytatható.

A tevékenység megszüntetésének bejelentése

Ha az egyéni vállalkozó megszünteti vagy meg fogja szüntetni a tevékenységét, ezt be kell jelentenie, mégpedig – a változásbejelentéstől eltérően – a megszűnés napját megelőzően. Az egyéni vállalkozás megszüntetése is egyszerűen bejelenthető az Ügysegéden. A megszűnés napja szintén kizárólag előre mutató lehet, mégpedig a bejelentés napját követő bármelyik nap. A megszűnés legkorábbi napja tehát a bejelentést követő nap lehet, de lehet későbbi is. A szünetelés sikeresen bejelentett kezdetéhez hasonlóan, szintén a törvényi előírások alapján, a megszüntetés időpontja sem módosítható utólag, bár amennyiben előre mutatóan jelentette be a vállalkozó, úgy a dátum egy újabb bejelentéssel előrébb hozható.

Hatósági bizonyítvány igénylése a vállalkozói adatokról

A felhasználó hatósági bizonyítványt is igényelhet az Ügysegéddel az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő adatairól. Az okiratot, ahogy már említettem, a NAV jelenleg 8 napon belül küldi el a kérelmezőnek. Kizárólag olyan adatokról állítható ki igazolás, amelyek az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szerepelnek. Az olyan egyéni vállalkozás, amely több mint 10 éve megszűnt, már nem található meg az Egyéni Vállalkozók Nyilvántartásában, követve a törvényi rendelkezést. Ekkor – jelenleg – a megszűnt egyéni vállalkozás utolsó székhelye szerint illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalnál kell kérni a hatósági bizonyítvány kiadását.

Az igazolás kérelmezése során az Ügysegéden közölnie kell a vállalkozónak az egyéni vállalkozók nyilvántartásából igazolni kért tény, állapot vagy egyéb adat leírását. Itt kell rögzíteni azt is, hogy milyen adatra, tényre, állapotra vonatkozóan igényli a hatósági bizonyítvány kiállítását. A vállalkozó kérheti például annak igazolását, hogy pontosan milyen adatokat tartalmaz róla a nyilvántartás, vagy jelenleg is működő egyéni vállalkozónak minősül-e, egy adott tevékenységet mióta folytat, milyen időtartamban szünetelt vagy mikor szűnt meg a korábbi vállalkozása.

Ami nem változik

A nyilvántartásba bejegyzett adatok az Ügysegéd felületén is megtekinthetők, az erre a célra szolgáló, letölthető értesítés útján.

Továbbra sem kell bejelentenie a vállalkozónak a természetes személyazonosító adatok, így a név vagy a lakcím változását, mert ezeket a NAV aktualizálja a vállalkozói nyilvántartásban. Az egyéni vállalkozó legfontosabb adatai ellenőrizhetők az adatváltozás előtt és után is a már említett publikus lekérdezőfelületen.

Az új Ügysegéd bevezetésével nem változik az adószámátjárás szabálya sem. Ha az adózó olyan tevékenységet is folytat az egyéni vállalkozói bejelentkezéskor, amelyikre korábban már adószámot kért, az adószáma nem változik. Ehhez hasonlóan nem szűnik meg az adószám akkor sem, ha olyan tevékenységet is folytat az adózó, amelyet korábban nem vállalkozói tevékenységként jelentett be.

A fentieket összefoglalva elmondhatjuk, hogy az egyéni vállalkozók számára a megújult Vállalkozói Ügysegéd érdemi segítséget tud nyújtani bejelentéseik teljesítése során, a nyilvántartott adataikról szóló hatósági bizonyítvány kiállításának automatizálása jogos elvárásaikat teljesíti majd, a vállalkozói adatok publikus lekérdezőfelületének megújítása pedig a nagyközönség számára is hasznos szolgáltatás bővítését hozza el minden érdeklődő számára.

Kapcsolódó cikkek

Comments are closed.