végrehajtás

🔒Az adóeljárás és az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárás szabályait érintő változások

Jelen írásomban az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvényt (a továbbiakban: Air.), az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvényt (a továbbiakban: Art.) és az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. CLIII. törvényt (a továbbiakban: Avt.) érintő, 2022. folyamán, január 1-jét követően hatályba lépett, valamint az egyes adótörvények módosításáról szóló 2022. évi XLV. törvény (a továbbiakban: Módtv.10.) által – annak kihirdetéséhez kapcsolódó időpontokban (azt követő napon, azt követő 31. napon), illetve 2023. január 1-jével – beiktatott lényegesebb módosításokat ismertetem.  

A módosítások jellemzően az adminisztráció egyszerűsítése, a változó anyagi jogi adó- és ágazati jogszabályok, valamint a jogalkalmazás során felmerülő kérdések miatt váltak szükségessé, de akad közöttük olyan is, amelyet az Alkotmánybíróság határozata, bírósági döntések vagy az Alapvető Jogok Biztosának ajánlása, illetve az uniós jognak való megfelelési kötelezettség indokolt.

Csak regisztrált előfizetőink olvashatják a cikk további részét! . Még nem regisztrált előfizetőnk? Csatlakozzon hozzánk!

Kapcsolódó cikkek

Comments are closed.