🔒A behajthatatlan követelés öröklésének illetékjogi megítélése

Hasonlóan más nemzetek civil jogi rendszeréhez, a magyar polgári jogi szabályozás is az egyetemes jogutódlás (universalis successio) talaján áll,[1] ami azt jelenti, hogy az örökhagyó hagyatékához tartoznak minden ingó- és ingatlanvagyona mellett az örökhagyó követelései és tartozásai is (azaz minden aktív és passzív vagyon). Ennek megfelelően az örökhagyónak a hagyatéki leltárba felvett követeléseit a hagyatéki eljárásól szóló 2010. évi XXXVIII. törvény (Hetv.) alapján az eljáró közjegyző attól függetlenül átadja az örökösöknek, hogy azok behajthatók lesznek-e a jövőben, vagy sem, azaz az örökösök az örökölt követelés alapján hozzájuthatnak-e majd az őket megillető összeghez, s ha igen, mikor és milyen mértékben.

E körben az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvénynek (a továbbiakban: Itv.) az öröklési illeték tárgyára vonatkozó előírásai nem tartalmaznak olyan adekvát rendelkezést, amely lehetőséget teremtene a behajthatatlan követelés öröklésének adóhatóság általi kezelésére. Tovább árnyalja a képet az a jellegzetesség, hogy az öröklési illeték kiszabásának dokumentációs alapját egy közokirat képezi, és az abban foglalt megállapításokat az adóhatóság – legalábbis elvi síkon – nem bírálhatja felül, az abban foglaltakhoz kötve van.